Ha van Magyarországon ikonikus stadion, akkor az biztosan a Puskás Ferenc stadion avagy mai nevén már az új Puskás Aréna. Évtizedeken át tervezgették az eredeti stadion megépítését, amelyet aztán végül 1953-ban adhattak át Magyarország fővárosában, Budapesten. 78 ezer fős volt építésekor, amelyet aztán 1959-ben tovább bővítettek és ekkor már 83 ezer fő fért el benne. Ekkor még Népstadion néven volt ismert, 2002-ben kapta meg a Puskás Ferenc Stadion nevet. Ez egyébként pontosan a legendás labdarúgó, Puskás Ferenc születésnapjának 75. évfordulóján történt.
Különleges ajándék volt ez számára azon az április 2-án. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a Népstadionnak olyan ember nevét kell kapnia, aki minden magyar számára legenda és a világ minden részén ismert. Aki imádta egyébként a focit, egyszer azt mondta:
„Én imádtam a futballt! Imádtam a családomat, és mindig a futballpályán jártam, engem több más nem érdekelt. Az én kabalám mindig a labda volt.”
Ennek ellenére azért nem volt egyszerű ezt elérni, egy sportolókból, világbajnokokból, olimpiai bajnokokból álló egyesületnek kellett a miniszterelnöknél, az államelnöknél és a sportokért felelős miniszternél lobbiznia, hogy a Népstadiont átnevezhessék. De a küzdelem egyébként nem volt hiábavaló, az azóta már Puskás Ferenc Stadion metró állomásként ismert megállónál található stadion végül megkapta a focista nevét.
Különleges pillanatok a stadion életéből
Az 1953. augusztus 20-án átadott stadionban egyébként Puskással a labdarúgó-válogatott egyetlen mérkőzést sem veszített. Egy ilyen teljesítmény jól jött volna manapság is a sportfogadóknak, hiszen mondjuk egy Canadian fogadás öt eseménye közé biztosan bekerülhetne a magyar válogatott hazai meccse. Ez a típusú fogadás lehetővé teszi, hogy öt esemény esetén még akkor is lehet nyerni, ha az ember csak két esemény kimenetelét találja el. És ha ezek közé beraktuk volna a régi legendás magyar meccseket, akkor jelentősen nagyobb lett volna a fogadók esélye egy komolyabb összeg megszerzésére.
Valójában ez nem is egy fogadás, hanem 26 fogadás. Bár akkoriban nem voltak ilyen sportfogadási lehetőségek, azért Puskás elég sok emlékezetes meccsen játszott fontos szerepet. Ott volt mindjárt a stadion átadójára szervezett mérkőzés a Honvéd és a Szpartak Moszkva között, amelyet a magyar csapat be tudott húzni 3-2-re.

De aztán ott volt az a meccs is, amikor még 1954-ben a magyar válogatott 7-1-re átgázolt az angol válogatotton. Hát ilyen találkozóra nem igazán lenne mostanában példa sajnos. Bár a stadion eredetileg 78 ezer nézőre készült, volt olyan alkalom is, amikor ezt jelentősen túlteljesítették.
A jegyvásárlás Puskás Ferenc Stadion vagy akkori nevén a Népstadionba nem lehetett könnyű 1955-ben, amikor 104 ezer embernél is többen zsúfolódtak be a stadion lelátóira a Magyarország – Ausztria mérkőzésre. A Puskás Ferenc Stadion szektorok egyikében sem lehetett egy tűt akkor leejteni. Az évtizedek során azért voltak átalakítások, új székek is kerültek be, fedett sajtótribün készült, de még VIP szektort is építettek a játékosok bejárója fölé.
A stadion átkeresztelőjének megünneplésére 2002-ben 75 gyermek sétált be sorban a pályára, Puskás 75. születésnapja iránti tiszteletből. Az ünnepélyes kezdőrúgást élőben követte a Real Madrid két legendája, Alfredo Di Stéfano és Emilio Butragueno, akik mindig elismeréssel beszéltek Puskásról.
Hivatalosan a 2002. augusztus 21-i, Spanyolország elleni barátságos mérkőzés volt az első válogatott mérkőzés, amelyet a Puskás Ferenc Stadionban rendeztek ezen a néven. Akkor még a névadó is ott volt sztárvendégként a meccsen. Aki nagyon sokat tett csapattársaiért is, a nehezebb években szokta mondani:
“Addig, amíg én rúgom a gólt, nem lehet baj”
Emlékezetes meccsek a Népstadionból és a Puskás Ferenc Stadionból
Ha emlékezetes meccseket keresünk a Népstadion illetve Puskás Ferenc Stadion történetéből, akkor egyértelműen a válogatott meccsek ugranak be az embernek. Főleg mivel az 1950-es, 1960-as és 1970-es években a magyar labdarúgó válogatott a világ legjobbjai közé tartozott. Gondoljunk arra az óriási meccsre, ami 1986-ban zajlott az arénában.
Akkor a brazil válogatottal játszott a magyar csapat és bár a brazilok nagyon fogadkoztak, hogy végre legyőzi az egyik olyan csapatot, amit még sosem tudott legyőzni korábban. Nem jött össze, Mezey György csapata simán 3-0-val küldte haza a dél-amerikaiakat. Akik mondjuk azért egy B-kerettel érkeztek.
Ebben az évben azért már megindult a lejtőn a csapat, a hollandoktól nem sokkal később ugyanis már kikapott a csapat. És innentől kezdve olyan óriási nevek nem is érkeztek a stadionba. Talán 2000-ben volt egy nagyon komoly mérkőzés, amikor Bicskei Bertalan válogatottja 2-2-es döntetlent ért el Olaszország ellen úgy, hogy egyébként nem is játszott alárendelt zerepet.
A 2001-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség fennállásának 100. évfordulóján a németek jól megverték a hazai csapatot, 5-2-re veszítettek. Pedig azon a meccsen Puskás Ferenc is jelen volt és ő végezte el a középkezdést is.
Aztán még sikeresnek lehet nevezni azt, hogy 2002-ben döntetlenre végzett a csapat a spanyolokkal. Ez még a Népstadion idejében történt, a Puskás Ferenc Stadionban aztán 2004-ben a brazil válogatott már súlyos verést mért a magyar válogatottra, de egy évvel később az argentinok is jól elverték a csapatot.
Az új stadion
Maga a stadion már ekkor sem volt már túl jó állapotban, de aztán néhány év múlva már tényleg életveszélyes állapot alakult ki egyes részeken. Emlékezhetünk ebből az időszakból olyan mérkőzésekre, amelyeken a Puskás Ferenc Stadion metró megállóból felérve már lehetett látni a leromlott állapotokat, a Puskás Ferenc Stadion szektorok egy jelentős része le volt zárva.

Hosszú ideig tartó egyeztetések és viták után végül 2016-ban lebontották. A legendás Puskás Ferenc azonban már azt nem élhette meg, hogy a lebontott Népstadion, majd Puskás Stadion helyén 2019-ben átadták a Puskás Arénát, ami már egy minden szempontból 21. századi, modern létesítmény. A jegyvásárlás Puskás Ferenc Stadion vonatkozásában sem volt könnyű a múltban, de az Arénában már kifejezetten nagy kihívás.
Az első meccset egyébként 2019. november 15-én bonyolították le itt. A múltban olyan koncerteket bonyolítottak le a Népstadionban (később Puskás Stadionban), mint:
- U2,
- Jean-Michel Jarre,
- Queen,
- Metallica vagy éppen Depeche Mode.
A helyére épült új Puskás Aréna egyébként sok szempontból magán viseli az elődje jeleit. Hiszen például a pontosan ott a kezdőkör, mint az eredeti stadionban. De a bontásnál keletkezett betonkatlan nagy részét darálás után beleépítették az új stadion szerkezetébe. Úgyhogy igazából minden szempontból elmondható, hogy a legendás labdarúgóról elnevezett stadion és az 1950-es évek egyik magyar csúcsépítkezése a mai napig tovább él Budapesten.