Bizonyára neked is volt már részed olyan élményben, amikor egy éjszakai buli, vagy összejövetel helyszínét szeretted volna leszervezni saját magad és barátaid számára, de elképzelésed sem volt, hogy hol is kezdhetnéd a keresést. Ez a cikk pont ebből a célból jött létre, hogy megkönnyítsük számodra a keresést, így egyszerűen megtalálhasd a legjobb helyeket hazánk fővárosában. Lássuk is, hogy melyek a legjobb szórakozóhelyek Budapest szívében.
Budapest 10 legjobb őszi szórakozóhelye
Cikkünk során leginkább az aktuális évszak, az ősz legjobb szórakozóhely kínálatát gyújtöttem össze számodra, hiszen ha jön az ősz és kezdődik a suli is, a hétvégi kikapcsolódás sem maradhat el. Így tehát nem kell elektronikus úton keresned a legjobb helyeket a térképen, hiszen a legjobb budapesti szórakozóhely kínálatot alább találod.
Az alábbi helyeken éttermek szolgáltatásait is megtalálhatod, illetve sok esetben az este folyamán egy-két koncert meghallgatására is lehetőséged nyílhat. Természetesen, a nyüzsgő éjszakai életre szinte minden esetben fell kell készülnöd, de ez nem meglepő annak tekintetében, hogy a budapesti éjszakai élet minden este élettel teli, főleg a bulihelyek közelében. Így azonban a város megfelelő körülményeket kínál egy fergetegese party szervezésére, ahol a szórakozás garantált.
Heaven
A Heaven klub szó szerint a mennyországba emeli az ide bulizni érkezőket, hiszen ezen az underground helyen jópár DJ kezdte sikeres pályafutását, így könnyen meglehet annak az esélye, hogy te is éppen egy szupersztár felemelkedését tapasztalhatod meg.
Ez az egyik top szórakozóhely a városban, hiszen a bulizni járók által íródott értékelések Google-n is erről árulkodnak. Az exkluzív asztalok klubja az egyik legnyüzsgőbb éjszakai élettel rendelkezik, így jó választás lehet akkor is, ha új barátok után kutatsz.
Turbina
A Heaven után a Turbina az egyik legjobb szórakozóhelyek egyike Budapesten, azonban a legtöbb klubbtól eltérően, a Turbina hétköznap is késő estig tart nyitva. Kiváló zenével és italokkal rendelkezik, illetve a belépő is megengedhető árban van, hiszen 2.000 és 4.000 forint között árusítják.
Gyakran rendezett koncertekkel is várja a bulizni vágyókat, amelyek szinte mindegyike remek választás lehet egy kis esti kikapcsolódáshoz. Ezen felül a Turbina személyzete is nagyon kedves, vagyis ahogy egy vendégük írta: “Csillagos ötös a portáknak, különlegesen Benjinek!!”
Ötkert
Az Ötkert egy roppant populáris pesti szórakozóhely, amely a nevével ellentétben nem egy szimpla kert, hanem egy fedett helyiség, amely kiváló szórakozóhelyet biztosít a fiatalok számára. Itt leginkább a house music hódít, így ezt a klubbot leginkább ezen zenei múfaj kedvelőinek tudom ajánlani. Az 5. kerületben található hely csakis hétvégén várja vendégeit, így azok számára ez nem megfelelő választás, akik a hét minden napján szeretnek kikapcsolódni.
Dojo Budapest
A Dojo Budapest nem egy romkocsma, hanem egy elit klub, ahol leginkább azok találhatják meg a helyüket, akik egy magasabb szintű disco élményre vágynak. Ide nem igazán tudsz kedvező áron bejutni, azonban a belépőjegy mindenképpen megéri az árát, hiszen a Dojo nem egyszerű DJ-ket hív meg, hiszen a zenei kínálat színvonalas koncertek és népszerű előadókról híres, és mindezt egy elit épületben.
a38
Az a38 tematikus megjelenésével instant vonnza a partizni vágyókat, de ezt az egyedi dizájn is sejteti, ugyanis ez a szórakozóhely nem egy szimpla udvarnban található, hanem egy hajón. Emellett a belvároshoz közeli elhelyezkedése még népszerűbbé teszi azt. A hajón szerdától szombatig minden nap népszerű rendezvényeket rendeznek, amelyeket a szorakozo hely sajátosságai még izgalmasabbá tesznek. A vendégek leginkább az a38 koncerteit imádják: “Az A38 elsősorban, mint koncertek – nagyon jó koncertek!”.
Doboz
A Doboz egy kevésbé fancy bulihely Budapest belvárosában, amely hétvégén éjszakába nyúlóan fogadja vendégeit. Leginkább azok számára ajánljuk, akik egy kötetlen bulizásra vágynak megengedhető áron nem messze Buapest főbb látnivalóitól. A bar közelében kópár szálláshelyek rengetege is megtalálható, így egy fárasztó bulizás után hamar nyugovóra térhetsz.
Aether Budapest
A budapesti buli negyedben a hétévégi forgat jellemzi a hely hangulatát, hiszen ez a szórakozóhely csak a hétvége esti óráiban van nyitva. A HipHop zenéktól kezdve a mainstream előadókig, itt szinte bármit megtalálsz, amire egy tökéletes hétvégi partihoz szükséged lehet. Koncerteket is rendeznek a város szívében, amelyeket szinte minden hétvége meghallgathatsz.
Club Badhanna
A Club Badhanna egy kiváló koktélokkal rendelkező ázsiai hangulatot árasztó hely, amely arról híres, hogy ilyen külföldi ízeket és kultúrát kölcsönző partyhely nem nagyon található több Magyarországon. Arra mindenképpen érdemes figyelned, hogy ez a hely csak pár óráig tart nyitva péntek és szombat este során, így nem éppen ideális azok számára, akik máskor szeretnének kikapcsolódni.
Akvárium
Az Akvárium klub talán az egyetlen kivétel a listánkon, hiszen ez nem egy teljesen zárt hely, mivel a legtöbben az épület terasza miatt látogatnak ide. Esős időben ez roppant előnytelen lehet, hiszen általában nagyon sokan vannak itt, és a hely maréknyi zárt helyiségében nagyon nehezen férnek csak el. Leginkább a szabadtéri nyüzsgés kedvelői számára ajánlott egy nyári éjszakán.
Las Vegas Casino
A Las Vegas Casino az egyik legmenőbb szerencsejáték klubb az országban, így mindenképpen érdemes kipróbálnod egy esti buli kíséretében. Nagyon sok játék található itt, a pénzes játékok a magyar kaszinókban pedig itt az egyik legszórakoztatóbbak. Nem csak szerencsejáték kedvelői számára ajánlott, hanem a bulit kedvelők számára is, hiszen itt kiváló zenészek is megfordulnak.
Összefoglalás
Ezek tehát a legjobb szórakozóhelyek, ahol neked is garantáltan izgalmas élményekben lesz részed. Mire vársz még? Látogasd meg a fentebb említett helyek valamelyikét, és kezdődhet is a buli!