Hogyan született meg a magyar tudomány nyelve a nyelvújítás korában
Ha ma azt mondjuk, hogy „időjárás-jelentés”, „méhsejt”, „anyagcsere” vagy „gőzmozdony”, valószínűleg meg sem fordul a fejünkben, hogy ezek a szavak nem mindig voltak részei a magyar nyelvnek. Sőt: évszázadokkal ezelőtt a magyar tudomány nem is rendelkezett saját kifejezésekkel – egyszerűen mert a tudomány nyelve latin, német vagy épp francia volt. De volt egy korszak a 18–19. század fordulóján, amikor egy maroknyi megszállott író, költő, természettudós és pap nekiállt új szavakat gyártani. Így született meg például a ma már régies, de annál ízesebb „légtüneménytan” is – és így született meg maga a magyar tudományos nyelv.
A tudomány nyelve – de milyen nyelven?
A 18. század végéig a Magyar Királyság hivatalos és tudományos nyelve a latin volt, a mindennapokban pedig a német és a magyar váltakozott – társadalmi rétegek szerint. Az iskolákban a természetrajzot latinul tanították, a fizikai jelenségekről latin tankönyvek szóltak, és ha valaki új felfedezést tett, azt általában németül vagy franciául publikálta. A magyar nyelv – noha gazdag és kifejező volt – egyszerűen nem rendelkezett elegendő fogalommal ahhoz, hogy a világ dolgait részletesen leírja. Nem léteztek magyar szavak például a „biológia”, „kémia” vagy „mechanika” fogalmakra, de még a „szög”, „anyag”, „elektron” és „sejt” szavakat is máshonnan kellett kölcsönözni, vagy körülírni.
Ebben a nyelvi légüres térben kezdtek el dolgozni azok az emberek, akik nemcsak írók és költők voltak, hanem a nyelv „építőmesterei” is. Az ő legfontosabb közös vállalkozásuk lett a nyelvújítás – és ezzel együtt a tudomány nyelvének magyarítása.
Kazinczy és a többiek – a nyelv újraformálói
Ha nyelvújítás, akkor Kazinczy Ferenc neve megkerülhetetlen. A 18. század végén és a 19. század elején a magyar értelmiség egy része felismerte, hogy a magyar nyelv csak akkor válhat modern, polgári nemzetté formálódó közösség hivatalos nyelvévé, ha képes lesz minden tudományterületet lefedni. Kazinczy – és sokan mások, például Verseghy Ferenc, Dayka Gábor, Kármán József, Szemere Pál vagy Révai Miklós – úgy döntöttek: ha nincs szavunk valamire, akkor alkotni kell egyet.
Ezek az emberek nem féltek attól, hogy nyelvészkedjenek. Egészen új szavakat hoztak létre meglévő magyar tövekből, néha elavult vagy tájnyelvi elemekből, máskor egészen különös nyelvújítási technikákat alkalmazva. Így jött létre több ezer új szó, amelyek között ma is használatos kifejezések és teljesen elfeledett nyelvi furcsaságok egyaránt szerepelnek.
A cél világos volt: a magyar nyelvet alkalmassá tenni a modern világ leírására.
Légtüneménytan, villamosság, gőz, vegytan
A tudományos szókincs fejlesztése különösen nagy kihívás volt. Hogyan nevezd el magyarul azt, amit addig csak latinul tudtál kimondani? A „meteorológia” például ilyen szó volt – a „meteor” szó a görögből jött, eredetileg „a levegőben lebegő jelenség” jelentéssel. De ezt a szóalakot a nyelvújítók nem tartották elég „magyarosnak”.
Így született meg a légtüneménytan: a „lég” a levegő, a „tünemény” a jelenség, a „-tan” pedig a tudományt jelöli. Vagyis a légköri jelenségek tudománya – pontos, hangzatos, képszerű. Ma már talán kissé régies, de sokáig ez volt a magyar meteorológia hivatalos neve.
És ez csak egy példa a sok közül. A nyelvújítás során jöttek létre például az alábbi, máig használatos tudományos szavak:
- villamosság
- anyagcsere
- gőzgép
- napfogyatkozás
- földrengés
- mozdony
- vegytan
- sugárzás
- árnyékkép
- körpálya
Egyes szavakat a magyarosítás szándéka vezetett, másokat pusztán a hangzás vagy a szemléletesség. A „gőzgép” például nem túl tudományos – de mindenki azonnal érti. A „villamosság” a „villám” szóból származik – így érzékeltetik, hogy az elektromos áram azonos jelenség a villámlással.
A meg nem ragadt furcsaságok
Nem minden új szó lett azonban sikeres. A egyes legendák szerint a nyelvújítók sokszor túllőttek a célon, és nevetség tárgyává váltak. A „dévánszki” például az „anarchista” helyett született, a „lelemény” helyett ajánlották a „furmányosság”-ot (ami mondjuk simán jó szinonima), és volt, hogy a „tigris” helyett a „tarkasárkány” lett volna a hivatalos megnevezés.
A tudományos kifejezések között is akadtak kevésbé szerencsés próbálkozások: a „lélekképészet” a pszichológia helyett, vagy a „kőszerség” a geológia helyett például sosem gyökerezett meg igazán.
Ennek ellenére ezek a próbálkozások fontos szerepet játszottak abban, hogy a magyar nyelv ki tudta vívni helyét az oktatásban, a tudományban, majd később a közigazgatásban is.
A nyelvújítás máig ható eredményei
Ma már elképzelhetetlen lenne, hogy a magyar tudomány idegen nyelven beszéljen önmagáról. Egy orvosi egyetemen tanuló hallgató is magyar szakszavakat használ, egy meteorológus is a „hőmérsékletről” és a „légáramlásról” beszél. Mindez Kazinczy és kortársainak köszönhető.
A légtüneménytan nem csak egy furcsa szó: egy korszak lenyomata. Egy időszaké, amikor a magyar nyelv elkezdett hinni önmagában – és azoké az embereké, akiknek volt bátorságuk belenyúlni a nyelv testébe, új tagokat varrni rá, új vérkeringést adni neki.
Kiemelt kép: Unsplash
